useridguestuseridguestuseridguestERRORuseridguestuseridguestuseridguestuseridguestuseridguest
FondCsoma család, devecseri (Q 58)
< previousCharters1433 - 9999
Charter: 90878
Date: 1433-07-16
Abstractf. quinta p. Margarethe. Zsigmond király közli Sáros megyével Dobo-i György fia: Balázs, Dobo-i László fia: Imre és Roskouan-i László fia Antal panaszát, amely szerint Olnod-i Zudar János – név szerint felsorolt familiárisaival – a panaszosok Dobo nevű possessiójában levő házait megrohanta, ott Dobo-i Lászlót megölték, Antal panaszost félholtra verték, Dobo-i Péter özvegyét és annak két leányát lovak szügyével ”trucidálták” s a fejükön verték őket, végül a házaikból minden ingóságot és értéket elhurcoltak, ezen túl pedig a panaszosoknak a templom tornyába menekült familiárisait a toronyból lelökték és ugyancsak súlyosan megverték; meghagyja egyben: a szepesi káptalan hites személye jelenlétében a megye hallgassa ki ebben az ügyben tanúként Dobo possessio szomszédait és más megyebeli embereket és az eredményről tegyen jelentést. (Teljes szöveg.) Mand. inquis. Eredeti, papír, hátlapján rányomott pecsét helye. Sáros megye: Dobó helység, Parochiális egyháza. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) ZSIGMOND KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90881
Date: 1434-00-00
AbstractDatum pro memoria kiadvány. Buslo-i András szerepel benne. (Csonka szöveg.) Eredeti papír, töredék, a kiadvány bal feléből 5-6 szó terjedelmű rész van meg, a többi hiányzik, zárópecsét h. Sáros m. Buzlai család. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) DAMUS PRO MEMORIA

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90879
Date: 1434-07-19
Abstractin Sarus. f. secunda a. Jacobi. Sáros megye bizonyítja, hogy a Buslow-i András, Balázs és Miklós panaszára kiküldött megyei emberek tanúvallatással megállapították, hogy Proh-i László a panaszosok zálogban bírt Herman nevű birtokában szántókat adott az Abrafalwa-i jobbágyoknak hatalmaskodva. (Teljes szöveg.) Eredeti, papír, 1 csonka zárópecsét és 3-nak a helye. Sáros m.: Herman helység. Abrafalvai jobbágyok. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90880
Date: 1434-08-16
Abstractin Sarus. f. secunda p. ossumpt. Marie. Sáros megye bizonyítja, hogy Procz-i László Herman possessióban zálogjogon bírt résztől Hossvmezew-i Fekethe Simont és Demetert eltiltja. (Teljes szöveg.) Litt. prohibit. Eredeti, papír, 2 részre szakadva, elhalványult írás + modern, hátlapján 2 rány. csonka p. és kettőnek a helye egysz. más., hátlapján egykorú címszavak. Sáros m.: Herman helység. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90882
Date: 1436-11-05
Abstractin Sarus – f. secunda p. Omn. Sanctor. Kykemezeye-i Bános János, Sáros megye alispánja bizonyítja, hogy Sydow Antal fia: János, László fiai: György, Gergely, Simon és Szaniszló meg András fiai: Pál, Jakab és Miklós – Possafalwa-i nemesek – egyrészről valamint Celfalwa-i Varyo László fia Miklós, másrészről a közöttük volt összes peres ügyekben fogott bírák közbenjöttével békésen kiegyeztek, egymást e pereket illetően kölcsönösen nyugtatták és a vonatkozó peres kiadványokat érvénytelenítették. Eredeti, papír + modern egysz. más. Hátlapján rány. p. h. Hátlapján egyk. címszó. Sáros m. Litt. compos.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) KÜKEMEZEI BÁNÓ JÁNOS SÁROSI ALISPÁNBÁNÓ JÁNOS /KÜKEMEZEI/ SÁROSI ALISPÁN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90883
Date: 1437-01-07
Abstractin Sarus. f. secunda p. Epiphan. Sáros megye ítéletlevele a Prvch-i István fia, László, felperes és Buslow-i Balázs meg András, alperesek között Herman possessióban levő bizonyos szántók miatt folyó perben. (Teljes szöveg.) Litt. adjudicat. et transact. Eredeti, papír, igen nehezen olvasható, elhalványult írás, hátlapján négy rányomott pecsét helyet. Sáros megye: Herman helység.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90884
Date: 1437-05-09
Abstractnono die f. Phil. Jac. A szepesi káptalan jelenti Zsigmond királynak, hogy a parancsára Abauj megyében megtartott tanúvallatás során kihallgatott tanúk vallomásai szerint Zalancz vár név szerint felsorolt várnagyai és alvárnagya, Lossoncz-i László, János és Albert, Rakos possessióban lakó jobbágyaival – e nevezett uraik megbízásából – a Mysle-i egyházhoz tartozó Felsomysle possessióra törtek és a prépostnak ott hét ekével szántó jobbágyait megverték, 10 jobbágyot elfogtak és őket az ekéket húzó lovakkal és ökrökkel meg hét ekével együtt Zalancz várába vitték, ahol jelenleg is fogságban tartják a jobbágyokat. (Teljes szöveg.) Litt. testimon. super inquis. Eredeti, papír, három helyen kisebb hiány, hátlapján rányomott pecsét helye. Abauj m.: Szalánc vára, Mizslei prépostság, Felsőmizsle helység; jobbágyok megverése, ekéik elvétele; jobbágyok elfogása; ekék s a hozzájuk tartozó igás állatok erőszakos elvétele.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZEPESI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90885
Date: 1437-05-20
Abstractin Sarus. f. secunda p. Penthecosten. Litt. testimon. super inquis. Sáros megye bizonyítja, hogy a Procz-i László és név szerint felsorolt társai panaszára kiküldött megyei szolgabíró tanúvallatással megállapította, hogy Raslawicza-i János fiai: Péter és György jobbágyai a panaszosok öröklött jogú szántóföldjeit Herman possessióban hatalmaskodva elfoglalták és élik jelenleg is. (Teljes szöveg.) Litt. testimon. super inquis. Eredeti, papír, öt csonka zárópecsét, mellette modern egyszerű másolat. Sáros m.: Herman helység.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90886
Date: 1437-05-21
Abstractf. tertia p. Penthecostes. A leleszi konvent Checher-i Fodor Ferenc fia, Zsigmond és a többi név szerint felsorolt Checher-i nemesek bemutatásában és részére privilégiális formában átírja az egri káptalan statuciról szóló, 1410. augusztus 6-i, privilégiális alakban kiállított jelentését. Az átírást azért kérték, mert az eredetit féltek magukkal vinni és féltek, hogy elvesztik. (Teljes szöveg.) Litt. transcript. Eredeti, hártya, kissé vetemedett, függőpecsét elveszett.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90887
Date: 1437-05-27
Abstractin Sarus. f. secunda p. Urbani pape. Sáros megye bizonyítja, hogy Procz-i László a maga és név szerint felsorolt társai nevében Raslawicza-i János fiának: Péternek és Györgynek jobbágyait a Sáros megyei Herman possessióban levő szántóik, rétjeik és erdőik elfoglalásától eltiltotta. (Teljes szöveg.) Litt. protest. et prohibit. Eredeti, papír, teljesen elhalványult írás, hátlapján három rányomott pecsét helye és kettőnek töredéke. Sáros m.: Herman helység.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90888
Date: 1437-09-15
Abstractdie dominico p. exalt. S. Crucis. A jászói konvent Thwsyr-i Miklós bemutatásában és részére privilégiális formában átírja I. Károly király 1316. november 29-i privilégiumát. (Teljes szöveg.) Litt. transcript. Eredeti, hártya és egy XVIII. századi egyszerű másolat, függőpecsétje elveszett.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) JÁSZÓI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90889
Date: 1447-04-06
AbstractHunyadi János kormányzó Roskowan-i Antal részletesen felsorolt hadi érdemei jutalmazására a Borsod megyei, a Boldwa folyó mellett fekvő és lakatlan /omni hominum sessione at mansione destitutum et privatum/ Madaraschel../ki van szakadva a név utolsó egy két betüje/ prediumot neki és általa testvérének: Stulyan-i Waryw Miklósnak, meg édesnővéreinek: Erzsébet asszonynak -Wayda György özvegyének és Annának, Miklós feleségének adományzozza új adomány cimén. – Szöveg alatt piros viaszú, rány. kitöredezett pecsét. – A helynévnél kis csonkaság. – Szöveg alatt jobbról kanc. felj. HUNYADI JÁNOS KORMÁNYZÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90890
Date: 1456-01-20
AbstractAz egri káptlan Zend-i Péter fia: Sebestyén bemutatásában és részére privilégiális formában átírja Garai Miklós nádor 1409 június 9-i privilégiumát. – Elhalványult, a hajtásoknál erősen elmosódott írással. – Csonka f. p. EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90891
Date: 1457-07-26
AbstractV. László király Hangach-i Albert egri prépostnak és királyi alkancellárnak, édestestvérének: Hangach-i Jakab fiának: Sebestyénnek, továbbá Pesth-i Ferencnek, a királyi magyar kancellária notáriusának és Komyad-i Was Tamásnak érdemeik jutalmazására a Krassó megyei, magszakadás folytán eladományozhatóvá vált Jam, Rwzolczfalwa, Zwnacha és Thoplycza possessiókat adományozza örök jogon. – Piszkos, sáros. – Szöveg alatt jobbról: Lecta, hátlapon regesztráció feljegyzése.- A szöveg alá nyomott piros viaszú pecsét helye és egy zöld viaszú pecsét maradványa. – Meg van pecsételve a kiadvány Alsólendvai Pál királyi udvarmester pecsétjéval is. Ez a zöld viaszú második rányomott pecsét. – Index.: Királyi titkos pecsét őre – Királyi alkancellár – Királyi magyar kancellária notáriusa. LÁSZLÓ 5 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 107564
Date: 1458-05-28
AbstractI. Mátyás király visszaadja jogos birtokosainak, Wasary-i Miklósnak, Gergelynek, Lőrincnek, Péternek, Máténak és Lászlónak a Hwnyad-i János besztercei comes által elfoglalt Békés megyei Zenthandras possessiot. Papír. Kancelláriai jegyzet. MÁTYÁS 1 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 31912
Date: 1469-06-06
AbstractZEMPLÉN MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90892
Date: 1470-01-09
AbstractLitt. grat. f. teria p. Epiphaniarum. Mátyás király megengedi Bathor-i Istvánnak és Lászlónak, akiket Domanhyda-i Andrásnak s gyermekeinek a Szatmár megyei Domanhyda, Porchalma, Danyan, Penyge, Endred possessiókban s Matha prediumban, továbbá a Birhar megyei Komlosd, a Kraszna megyei Iloswa és Hozywmezew, a Középszolnokmegyeii Mayas, Lamperth, Dershyda, Balwtheleke és Zoldabagh, végül a Külsőszolnok megyei Thurthw possessiókban levő részei birtokába bevettek, hogy a statucióról kiadott bizonyságlevelet megraeformálhassák és a benne esett hibákat kijavíttassák. Eredeti, papir. Szöveg alatt piros viaszú, rány. p. maradv. Szöveg alatt kanc. felj. – Hátlapján 16. sz. latin tart. kiv. Index. Szatmár, Bihar, Kraszna, Középszolnok és Külsőszolnok megyékből a szövegben felsorolt helységek. Litt. stat. et intr. hibás kiadása és megreaformálása. MÁTYÁS 1 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90893
Date: 1477-02-05
AbstractAbauj megye bizonyítja, hogy Thalya vár várnagya, Pohárnok István, Kercz-i Miklósnak általa zálogban bírt, a megyebeli Kenys possessióban levő hét jobbágytelkét 9 arany forintért a visszaváltásig Mera-i Ramocza Péternek elzálogosította. Eredeti, papir. Hátlapján 5 rány. p. h. ABAÚJ MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90894
Date: 1491-05-08
AbstractII.Ulászló király ZenthAndras-i Ettrehfy Kelemen kérésére ennek birtokait, az Abaújbár- és Sáros megyékben fekvő ZenthAndras, Geche, Bakocz, Hylyo s Hemyng possessiókat s a kérvényező ZenthAndras s Geche possessiókban lévő kuriáját, illetve e helységek lakóit minden lucrum Cameras és kontributio fizetése alól 10 évre felmenti, mert e helyek lakosai ”per incendium et conflagrationem Polonorum” végpusztulásra jutottak. – Lengyelek felégetnek 5 falut – Szöveg alatt kanc.felj. – Papír – Szöveg alatt papírfelzetes, piros viaszú ép rány.p. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila). ULÁSZLÓ 2 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90895
Date: 1505-11-24
AbstractA jászói konvent bizonyítja, hogy előtte Chobad-i Detre és Márton egyrészről meg Thomor-i Pál másrészről – mind a két fél név szerint felsorolt és fel nem sorolt vérrokonai képviseletében is – az alábbi birtokegyezséget kötötték: az első fél az Abaúj megyei Chobad possessióban egy lakott és egy lakatlan jobbágytelkét a Barsonos folyó mellett fekvő malomhellyel átengedte a második félnek és testvéreinek, ez pedig az Abaúj megyei Papy possessióban az egyházon felül fekvő, vett nemesi sessióját és bizonyos földeket adott át cserébe az első félnek örök jogú birtoklása. – jobbágyok nevei, új malom építése – Papír – Szöveg alatt rány.p.helye – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila). JÁSZÓI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90896
Date: 1512-06-02
Abstractin Garadna. f. quarta p. Penthecostes. Abauj megye bizonyítja, hogy Alpary Mátyás néhai Alpary Bertalan bizonyos jogon kezén levő birtokrészét e Bertalan leányának: Katalin asszonynak – Kozmay Ferenc feleségének – visszaadta, Katalin asszony viszont ígéretet tett, hogy ha a birtokot el akarná idegeníteni, akkor a nevezett Alpary Mátyásnak és Mihálynak fogja eladni, egyben beleegyezett, hogy Mátyás és Mihály malmukhoz gátat építhessenek. Eredeti, papír, hátlapján 5 rány. p. h. Abauj m.: Alpár helység, Malomgát építése.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) ABAÚJ MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90897
Date: 1514-04-30
Abstractin Pethyen. in profesto Phil. Jac. Szentgyörgyi és Bazini Péter országbíró bizonyítja, hogy Zob-i Mihály azokért a szolgálatokért, melyeket neki tettek és részvétből azért a ”miseria”-ért és ”calamitas”-ért, melyet az elmúlt napokban szenvedtek, a Heves megyei Kewre possessióban levő részét Dorchan-i Pálnak és Ferencnek adományozza úgy, hogy amikor más megfelelő birtokról tud részükre gondoskodni, akkor e Kewre-i részt neki tartoznak simán visszaadni. Eredeti, papír, szöveg alatt papírfelzetes piros viaszú ép rány. p. Szöveg alatt: Lecta. Heves m.: Köre helység, parasztfelkelés.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZENTGYÖRGYI PÉTER ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90898
Date: 1516-00-00
Abstract

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90899
Date: 1519-08-18
Abstractf. quinta p. assumpt. Marie. A leleszi konvent bizonyítja, hogy előtte Bathor-i András és Domanhyda-i János fia, István a maguk és név szerint felsorolt társaik nevében az őket teljes jogon megillető, Szatmár megyei Domanhyda, Porchalma, Ewkerytho, Penyghe s Danyan possessiók s Maach predium megszerzésétől és megtartásától Belthewk-i Dragffy Jánost és mindenki mást, e birtokok eladományozásától pedig a király eltiltották. Eredeti, papír. Hátlapján kissé csonka rány. p. Szatmár m.: domahida, Porchalma, Ökörító, Penyi helységek, Mácsa puszta. Litt. prohibit.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90900
Date: 1520-09-15
Abstractin opp. Karol – sabbato p. exalt. S. Crucis. II. Lajos király tudatja a leleszi konventtel Bathor-i András felperes Szatmár megye comese panaszát, amely szerint azóta elhalt atyja: szintén András, valamint Bathor-i László és István felperesek ellenében ezek homágiumában marasztalhattak el bizonyos infámia miatt Domanhyda-i András, ennek fiai: János és György meg leánya: Ilona alperesek; az ítéletet azonban nem hajtották végre, mert a felperesek elhaltak, a mostani panaszos, Bathor-i András pedig még kiskorú volt, most azonban kéri, hogy Belthowk-i Dragffy János, akire azóta az alperesek javai a Szatmár megyei Domanhyda, Porchalma, Ewkerytho, Penyge s Danyan possessiókban s Macha prediumban szálltak, idéztessék ellene a királyi perszonális prézencia elé perbe. Meghagyja tehát a király a konventnek, hogy ennek az inszinuációval történő perbehívásnak végrehajtásához külde ki hites emberét. Átírja a leleszi konvent 1520 szept.16-i jelentésében. Szatmár m.: Domahida, Porcsalma, Ököritó, Penyige és Dányán helyek, Macsa puszta. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LAJOS 2 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90900
Date: 1520-09-26
Abstractsexto die f. Mathei. A leleszi konvent jelenti II. Lajos királynak, hogy 1520. szeptember 15-i parancsára Belthewk-i Dragffy Jánost a Szatmár megyei Wary possessióból Bathor-i András ellenében Szent Mihály nyolcadára inszinuációval perbe idézték Eredeti, papír. Csonka zárópecsét. Szöveg alatt a notárius feljegyzése általa eszközölt javításról. Szatmár m.: Vári helység. Litt. rel. super evocat. et insinuat.– Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90903
Date: 9999
AbstractJÁNOS ZBUGYAI PLÉBÁNOSSIMON SZTÁRAI PLÉBÁNOS

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90901
Date: 9999
AbstractGARAI MIKLÓS NÁDOR

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 90902
Date: 9999
AbstractSÁROS MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
< previousCharters1433 - 9999