useridguestuseridguestuseridguestERRORuseridguestuseridguestuseridguestuseridguestuseridguest
Charter: Sombory család (Q 169) 65391
Signature: 65391
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1384-06-05
Thorde. die prenotato: in festo Sancte Trinitatis. János erdélyi alvajda a kolosmonostori konventhez. Amidőn jún. 5-én (in festo Sancte Trinitatis bizonyos fontos országos ügyben Erdély nemeseivel Tordán gyűlést tartott, akkor Kolos megye hatóságának ítéletlevele alapján megjelentek előtte egyrészt Almas-i László fia Jakab, másrészt Gyereu fia Gyereu, amikor is a nevezett Almas-i László fia Jakab a vita tárgyát képező földet Zomordoktelkenek nevezte és az ő öröklött földjének mondotta, míg Gyereu fia Gyereu a vitás földet Kyntelke-nek nevezte és ugyancsak saját öröklött földjének mondotta, viszont a magukkal hozott fogott bírák, miután meghallgatták érveléseiket, az igazság szem előtt tartásával úgy döntöttek, hogy László fia Jakab mint actor tegyen a vitás föld területén jún. 24-én (in die Beati Johannis Baptiste) hatodmagával tisztító esküt, kik közül kettő közelebbi szomszéd legyen, négy pedig távolabbi nemes is lehet. Ehhez ki kellett küldeni a vajdai és konventi embereket, azért megkérte a konventet, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében Dominicus filius Laurentii, vel Petrus filius Petri de Nadas, aut Michael filius Ladislai, aut Johannes, neve Ladislaus vel Andreas de Geztragh, vel Johannes filius Michaelis, aut Ladislaus Henke, nobiles de Gyurghfalua egybehíván a vitás terület szomszédait ellenőrizze, hogy a nevezett László fia Jakab mint teszi le az esküt, majd annak letétele után iktassa be őt a vitás föld tulajdonába a meghúzott határok mellett. Átírta: 1384. júl. 5. Kolosmonostori konvent. - Regeszta forrása: OL regeszta JÁNOS ERDÉLYI ALVAJDA  

Átírás 1394
Current repository
Családi levéltárak (P szekcióból)
  • Charter on the archive's websitealt

    • Graphics: 
      x
       
      x
      There are no annotations available for this image!
      The annotation you selected is not linked to a markup element!
      Related to:
      Content:
      Additional Description:
      A click on the button »Show annotation« displays all annotations on the selected charter image. Afterwards you are able to click on single annotations to display their metadata. A click on »Open Image Editor« opens the paleographical editor of the Image Tool.