useridguestuseridguestuseridguestERRORuseridguestuseridguestuseridguestuseridguestuseridguest
FondSoós család (Q 170)
< previousCharters1355 - 1370next >
Charter: 57353
Date: 1355-03-10
AbstractIII. p. Oculi. Az esztergomi káptalan előtt Sóvári Péter fia, Miklós, Sóvári néhai László részét Sókutban 51 budai márkáért Szent György napig (ápr. 24.) Vitus fia, János mesternek és feleségének elzálogosította. Kivonatos szöveg Bebek István országbíró 1362. október 21-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) ESZTERGOMI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57340
Date: 1355-06-27
AbstractLadislai. AZ egri káptalan előtt a Boxa nembeli László fia, Tamás mester nevében annak ügyvédje tiltakozott az ellen, hogy az atyja: Tamás mester, a tiltakozó nagybátyjai: Mihály és László szintén a Boxa nemből származó Zeech-i Detre fia, István mesterrel és más rokonjaikkal megosztoztak birtokaikon és ebbe az osztályba bevonták az ő, őseitől rámaradt Zemplén megyei Tehna (más helyen Nogtehna) possessióját is. Ez ellen tiltakozik és ettől a név szerint felsorolt sok rokont eltiltja. Eredeti, teljes szöveg, papír, kitöredezett zárópecsét és cap. sig. töred. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57341
Date: 1355-06-29
AbstractPetri et Pauli. Az egri káptalan bizonyságlevele a Boxa nembeli név szerint felsorolt nemesek és rokonjaik birtokosztályáról. Az osztályban szereplő birtokok: a Szabolcs megyei Ezen, Okteluk, az Ung megyei Rath, Strute, Chep, a Zemplén megyei Bozza a Bodrog és a Lyka folyók között, Pernow, Polyanka, Stankoch, Kereplya, Zeech és Porustyan várhoz tartozó erdők és más hasznok, valamint Zeech-ben vám. Eredeti, csonka szöveg, hártya, első tíz sorában kisebb hiányok, egérrágás, hátlapján rányomott pecsét helye. Falukép, földrajzi nevek. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57342
Date: 1356-04-16
AbstractKapus. Sabbato a. Ramispalmarum. Ung megye előtt László fiai: Tamás, Mihály és László Tamás fiait: Jánost, Simont, Lászlót és Imrét Strite, Rath s Chap possessiói hasznai szedésétől eltiltotta. Eredeti, teljes szöveg, papír, négy zárópecsét töredéke. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) UNG MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57343
Date: 1356-04-21
AbstractIn die Cene. Az egri káptalan előtt Sebus-i Synka fia, Péter, fia, János a maga, atyja és Miklós, László meg István nevű édestestvérei nevében is tiltakozott az ellen hogy Sóvári Poháros Péter mester és Sóvári Péter fia, Soós Miklós a tiltakozók Sowar és a másik fél Kapy possessiói Sebus és Gergerfolua possessiók felé való határai megjárásánál nagy darabot a saját birtokaikhoz akarnak csatolni, amitől őket eltiltják. Eredeti, teljes szöveg, papír, hátlapján rányomott pecsét helye. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57353
Date: 1357-04-27
AbstractV. p. Georgii. A szepesi káptalan jelenti I. Lajos királynak, hogy 1357. április 24. előtt kelt parancsára az abban foglalt tárgyban tanúvallatást tartottak és azt az összeget, amit az eperjesi polgárok a sókútból beszedtek, nekik kifizették és ez után a sókutban levő részt Sóvári Miklós apósának: Vid fia, Jánosnak statuálták addig való használatra, ameddig Sóvári Miklós azt az aperjesi polgároknak elzálogosította. A királyi ember speciálisan e célra volt kiküldve. Kivonatos szöveg Bebek István országbíró 1362. október 21-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta SZEPESI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57353
Date: 1357-04-27
AbstractV. p. Georgii. A szepesi káptalan bizonyítja, hogy előtte Sóvári Soós Péter fia, Miklós mester a Sáros megyei Hannusfalua possessió negyedrészét 80 arany forintért a visszaváltásig elzálogosította ipának: Vid fia, Jánosnak. Kivonatos szöveg Bebek István országbíró 1362. október 21-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZEPESI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57344
Date: 1357-05-27
AbstractVisegrád. Vig. Pentec. I. Lajos király az egri káptalannal tudatja Ztrite-i László fia, Tamás panaszát, amely szerint a Rezne nevű földet, mely mindig Ztrite, Chop és Rath possessiókhoz tartozott, azoktól Zeech-i Tamás fia, János elszakítani igyekszik. Elrendeli egyben a panasz tárgyában a tanúvallatást. (Ung. m.) Az egri káptalan 1357. június 12-i jelentéséből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LAJOS 1 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57344
Date: 1357-06-12
AbstractIn Crast. Barnabe. Az egri káptalan jelenti I. Lajos királynak, hogy 1357. május 27-i parancsára végrehajtott tanúvallatásnál Ztrite, Chap és Rath possessiók tanúként kihallgatott szomszédjai vallomásai szerint a Rezne nevű föld emberemlékezet óta Tamás fia János őseié volt, most pedig egyedül e János és testvérei bírják és mindig Ztrite, Chap és Rath possessiókhoz tartozott. Eredeti, csonka szöveg, papír, kisebb hiányokkal, zárópecsét nyomai. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57345
Date: 1358-03-19
AbstractVisegrád. 20. d. 8. d. oct. Cynerum. Szécsi Miklós országbíró bizonyítja, hogy Sóvári Soós János pert indított Zeredahel-i Francyk fia Péter ellen, mert ez Kewesd nevű birtokára tört és onnan 5 barmot elhajtott. Végül a felek fogott bírák közvetítésével békésen megegyeztek és az alperes vállalta 30 forint kártérítés kifizetését a felperes részére. A Zemplén megyei Wysnou és Albon possessiók között vitás volt közöttük egy darab föld birtoka és miután a felperes 7-edmagával letette a földre az esküt, hogy az a föld mindig az ő Wyssnou possessiójához tartozott és a szepesi káptalan hites személye jelenlétében annak birtokába a felperes az ítéletlevélben foglalt határokkal be is vezették, ezt a földet örök jogon Wysnou possessióhoz tartozónak és a felperesnek ítéli. Eredeti, hártya, kissé csonka f. p. Határjelek, földrajzi nevek. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZÉCSI MIKLÓS ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57364
Date: 1358-07-04
AbstractIV. p. oct. Nat. Joh. Bapt. Az esztergomi káptalan bizonyítja, hogy előtte Mellétei Miklós fia László Gömör megyéből a Gömör megyei Melléte possessióban levő részét atyja sessiójával együtt 3 évre 12 forintért zálogba adta a Mellétei család más, név szerint felsorolt tagjainak. Kivonatos szöveg, Opuliai László nádor 1372. május 7.-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) ESZTERGOMI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57346
Date: 1358-08-17
Abstract3. d. Assumpt. Virg. A jászói konvent előtt Komplos-i András fia Pál s Chel fia András Rusint asszony iránti rokoni szeretetből a Sáros megyei Dyenuskomplos possessiójukat Rusint asszony férjének, Heym fiának Balázsnak adományozzák. Ha Rusint asszony leszármazók nélkül halna el, a birtok visszaszáll az adományozókra. El kell a possessiót Kaproncha, Salmanfalu, Dukahaza s Estphanvagaza possessióktól határjárással különíteni. Eredeti, papír, hátlapján rány. p. maradv. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) JÁSZÓI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57347
Date: 1359-04-15
AbstractVisegrád. 20. d. MedyXLme. Miklós országbíró, Ugrin fia jelenti, hogy Poháros Péter mester 1353-ban Miklós országbíró, Ugrin fia Tamás országbíró előtt beperelte Soós Péter fia Miklóst, mert ez, amikor ő magát királyi adomány címén Kapy possessióba be akarta vezette, az Eleurednek folyó és a Nyrkyz hegy között fekvő darab földre ellentmondottak Soós Péter és László, akik elhalván a per Péter fiára Miklósra szállott. A föld az alperesek, ill. alperes állítása szerint az ő Souar possessiójához tartozik és erre bemutatta az egri káptalan 1346. évi átírásában IV. László király 1285. január 8-i privilégiumát, amely határjárást is tartalmazott. Ezenkívül a felek más más kiadványokat is bemutattak és végül az egri káptalan jelenlétében a vitás föld határait megjárták és azt a megállapított határokkal és Paluagasa s Hennuguagasa villák felével a felperesnek statuálták és annak ítélte ezután oda az országbíró is addig, míg Synak fia Péter és János fia András meg a felperes, Poháros Péter között végleges determináció lesz. Eredeti, teljes szöveg, hártya, kissé csonka f. p. Határjelek, földrajzi nevek. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) UGRIN FIA MIKLÓS ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57348
Date: 1359-07-23
AbstractIII. p. Marie Magdalene. Zemplén megye nyugtatja László fiát Tamást, miután az Oel mester ellen a neki megítélt esküt letette arra, hogy Péter sohasem volt famulusa. Eredeti, teljes szöveg, papír, mállott, rongyolt, elhalványult írás, 6 zárópecsét töred. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) ZEMPLÉN MEGYE

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57364
Date: 1359-08-12
AbstractSabbato p. Assumpt. Virg. A jászói konvent előtt Mellétei Miklós fia László Melléte possessióban levő rész felét 18 arany forintért 10 évre Mellétei Demeter fia Lukácsnak elzálogosította. (Gömör m.) Kivonatos szöveg, Opuliai László nádor 1372. május 7-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) JÁSZÓI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57364
Date: 1359-08-17
AbstractSabbato p. Assumpt. Az egri káptalan jelenti, hogy Virg. Miklós fia László mellétei nemes e Gömör megyei Melléte possessiót - egyik felét már korábban 3 évre elzálogosította - hat forintért, tehát összesen 18 forintért hat évre elzálogosítja rokonjainak, Abach fiainak, a kiadványban foglalt feltételekkel. Kivonatos szöveg - Opuliai László nádor 1372. május 7-i ítéletleveléből. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57349
Date: 1359-12-17
AbstractIII. a. Thome apost. A leleszi konvent bizonyítja, hogy Vilmos királyi kápolnaispán és titkos kancellár petíciójára Zeech-i László fiai: Tamás, Mihály és László Palanka s Ezen-i Tamás fiai: János és Simon Stankouch meg Pornou possessiói között a bizonyságlevélben foglalt elválasztó határokat állapították meg és azokra az első félből Tamás és Mihály földre esküdött. (Zemplén m.) Eredeti, teljes szöveg, papír, egy része vízfolt miatt nem olvasható, hátlapján rány. p. nyomai. Határjelek, földrajzi nevek. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57350
Date: 1360-03-27
AbstractVisegrád, 10. d. oct. MedyXLme. Bebek István országbíró az egri káptalannak. Tudatja címzettel, hogy Zeech-i László fiai: Tamás, Mihály és László és e Tamás fia Miklós felperesek pert indítottak Szabolcs megye előtt Ezyen-i Tamás fia János alperes ellen Márton nevű serviense kaptivációja és statuciója miatt. A pert a megye áttette a királyi kúriába, ahol a felperesek azzal vádolták meg a servienst, hogy miközben Aswan possessió határában szántott, ura megbízásából a felpereseket meg akarta ölni, az alperes viszont serviense ártatlanságát bizonyította az ellene emelt vád tárgyában, ellenben őt a felperesek fogták el Ezyen possessió területén és elvették lovát és fegyvereit. Végül az országbíró communis inkviziciót rendel el a panasz tárgyában és meghagyja címzettnek, hogy ehhez küldje ki hites emberét és tegyen arról július 8-ára jelentést. Eredeti, papír, zárópecsét és cap. sig. nyomai. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) BEBEK ISTVÁN ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57703
Date: 1360-03-31
AbstractIII. p. Ramisparmarum. Egri káptalan. Ztruthe-i László fia Tamás mester a maga és édestestvérei: Mihály és László nevében bemutatta a káptalan előtt Miklós nádor 1354. október 25-i privilégiumát birtokosztályról és kérte annak átírását, mert eredetiben félnek magukkal hordozni a vetélytársak és az utak bizonytalansága miatt. A káptalan a kiváltságlevelet pátens formában átírja és az átírást nevezetteknek kiadja. Csonka szöveg, a leleszi konvent 1447. szeptember 22-i átírásából, a szövegben kisebb nagyobb-hiányok vannak. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) EGRI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57351
Date: 1360-11-26
AbstractV. a. Andree. Leleszi konvent bizonyságlevele arról az osztályról, melyet a Zeech-i család név szerint felsorolt tagjai a Zemplén megyei Kereple s az Ung megyei Struthe, s Rath és Aswan possessiókban létesítettek. Eredeti, csonka szöveg, hártya, két helyen kisebb hiány, hátlapján rányomott pecsét töredéke. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57352
Date: 1362-10-21
AbstractVisegrád. 16. d. oct. Michaelis. Bebek István országbíró bizonyítja, hogy Sóvári Péter fia Soós Miklós özvegye bíróság előtt kérte Sóvári Péter fiaitól: Soós Györgytől, Jánostól és Lászlótól, hogy elhalt férje rájuk szállott birtokaiból leányukat megillető leánynegyedet neki adják ki. Mivel azonban e leány még csak egy éves és így nem tudná nyugtatni a leánynegyed kiadását, az országbíró úgy dönt: becsültessék meg a nevezett özvegy elhunyt férjének minden java, állapíttassék meg azokból a leánynegyed és azt az özvegy leánya nagykorúságáig a leány nagyapja és anyja kezeljék. E döntés végrehajtásaképpen megállapították az elhalt Soós Miklós részeit Souar possessióban, a hozzá tartozó sókútban, Hannusfolua és Hermanuagasa possessiókban és ezeket átadták a leánynak, illetve nagyapjának és anyjának a leány nagykorúságáig, tőlük pénzbeli összeggel válthatják majd ki a negyedet az alperesek, Sóvári Péter fiai. Eredeti, hártya, hátlapján rányomott pecsét nyomai, falukép, laneum-ok, domus balnearia, molendina. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) BEBEK ISTVÁN ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57353
Date: 1362-10-21
AbstractVisegrád. 16. d. oct. Michaelis. Bebek István országbíró bizonyítja, hogy bírósága előtt Spacha-i Vid fia János mester panaszt tett Sóvári Péter fiai: György, János és László ellen, előadván, hogy ezek bizonyos, Sóvári Péter fia Miklós által neki elzálogosított részeket tőle elfoglaltak és ma is használják. A felperes bemutatta az esztergomi káptalan 1355. március 10-i és a szepesi káptalan 1357. április 27-i két kiadványát. Az országbíró a Hannusfalua possessió negyed részét és Péter fia Miklós részét a Sókút-ban az alperesnek ítéli oda. Eredeti, hártya, hátlapján rányomott pecsét helye, hátlapján egykori feljegyzés. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) BEBEK ISTVÁN ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57354
Date: 1363-06-30
AbstractVisegrád. VI. p. Petri et Pauli. Vilmos pécsi püspök, kápolnaispán és titkos kancellár kiadványa. Sóvári Péter fiai: György, János és László nevében eltiltották ezek bárhol levő birtokai elfoglalásától és használatától Sebus-i Sinka fiának Péternek fiait: Jánost, Miklóst és Lászlót. Eredeti, papír, zárópecsét helye. – Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) VILMOS PÉCSI PÜSPÖKVILMOS KÁPOLNAISPÁN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57355
Date: 1365-07-11
AbstractBened. abbatis et confess. transl. A budai káptalan előtt Sóvári Soós Péter fia János a maga és testvérei: László és György eltiltotta bárhol fekvő birtokaik elfoglalásától Sinka fiának Péternek fiait: Jánost, Miklóst és Jánost. Eredeti, papír, zárópecsét töredéke. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) BUDAI KÁPTALAN

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57356
Date: 1367-05-12
AbstractVisegrád. 12. d. oct. Georgii. Opuliai László nádor bizonyítja, hogy Zeech-i Tamás fia Miklós panaszt tett a név szerint felsorolt Zeech-i nemesek ellen, kijelentvén, hogy azok a Zemplén megyei Tehna posessióját már régen elfoglalták. Miután bemutatja Tamás alnádor 1323. augusztus 1-jei, az egri káptalan 1323. augusztus 26-i, és 1355. június 27-i, valamint Miklós nádor 1355.-i és László csázmai prépost, kápolnaispán szintén 1355.-i kiadványait, a pert a nádor az alperesek kívánságára, hogy bemutathassák jogbiztosító irataikat, Jakab apostol nyolcadára (augusztus 1.) halasztja el. Eredeti, csonka szöveg, papír, első soraiban kissé hiányos, mállott, zárópecsét és cap. sig. töredéke. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) OPULIAI LÁSZLÓ NÁDOR

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57357
Date: 1367-10-02
AbstractVI Nones Octobris. I. Lajos király Péter fia János bemutatásában az ő és édestestvérei részére átírja és megerősíti I. Károly 1326. január 20-i privilégiumát, amely tartalmazza IV. László király 1285. január 8-i adománylevelét a Sáros megyei Sowar, Soptok és Debye possessiók adományozásáról. Eredeti, hártya, függőpecsét selyemzsinórja, méltóságsor, szöveg alatt a plikán: Perlecta et correcta. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LAJOS 1 KIRÁLY

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57358
Date: 1369-10-12
AbstractVisegrád. 25. d. 15. d. f. III. a. Nat. Virg. Opuliai László nádor megbírságolja Geudeen-i Magnus Pál fiát Gergelyt, mert az Zeech-i Tamás fia László deák ellenében a Zemplén megyei Geuden possessió felének statúcójánál bejelentett ellentmondása miatt indult perben nem jelent meg. Eredeti, papír, mállott, zárópecsét töredéke. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) OPULIAI LÁSZLÓ NÁDOR

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57359
Date: 1369-12-28
AbstractVisegrád. 8. d. quind. resid. exerc. Szécsi Miklós országbíró kiadványa. A Sebes-i Sinka fiának Péternek fia László felperes és Sóvári Soós Péter fiai: György, László, János és Miklós alperesek között Sovar birtoklása miatt folyó perben a jogbiztosító iratok bemutatására kitűzött határidőt a felek ügyvédjeinek kívánságára Szent György nyolcadára (1370. május 1.) halasztja. Eredeti, papír, töredezett zárópecsét, hátlapján feljegyzés a per további folyamára. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZÉCSI MIKLÓS ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57360
Date: 1370-03-14
Abstract3. d. Gregorii. A leleszi konvent jelenti László nádornak, hogy bírói ítéletet tartalmazó komissziója végrehajtásaképpen a Zemplén megyei Tehna possessiót a szomszédok jelenlétében ellentmondás nélkül statuálták Zeech-i Tamás fiának Miklósnak. Teljes szöveg, Opuliai László nádor 1370. május 24-i ítéletleveléből. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) LELESZI KONVENT

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57360
Date: 1370-05-24
AbstractVisegrád. 24. d. oct. Georgii. Opuliai László herceg, nádor bizonyítja, hogy Zeech-i Tamás fia Miklós a név szerint felsorolt Zeech-i nemesek ellen panaszt tett, amely szerint ezek a Zemplén megyei Tehna possessióját már régen elfoglalták. A peres felek bemutatják Tamás alnádor 1323. augusztus 1-jei, az egri káptalan 1323. augusztus 26-i és 1355. június 27-i, Kont Miklós nádor 1355-i, László csázmai prépost, kápolnaispán 1355-i és I. Károly király 1323. évi kiadványait, valamint a leleszi konvent 1370. március 14-i statuciós jelentését. Mindezeknek alapján, különösen mivel a felperest a leleszi konvent jelentése szerint ellentmondás nélkül be is vezették Tehna possessió birtokába, azt örök jogon neki ítéli oda az országbíró és erről neki azt a privilégiumot kiadja. Eredeti, csonka szöveg, hártya, igen rossz állapotban, szakadozott, hiányos. Függő pecsét helye. - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) OPULIAI LÁSZLÓ NÁDOR

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
Charter: 57361
Date: 1370-05-31
AbstractVisegrád. 31. d. oct. Georgii. Szécsi Miklós országbíró megbírságolja a Sáros megyei Eperjes várost, mert Sóvári Soós Péter fiai: János, György és László ellenében a kitűzött terminuson az országbíró korábbi perhalasztó kiadványában foglalt perben nem jelent meg. Eredeti, papír, záró pecsét nyomai - Regeszta forrása: OL regeszta (Ila) SZÉCSI MIKLÓS ORSZÁGBÍRÓ

Images1
Full textno
 
Add bookmark
Edit charter (old editor)
< previousCharters1355 - 1370next >