Charter: MKA, Neo-regestrata acta (Q 311) 14881
Signature: 14881
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1454-10-25
A zágrábi káptalan bizonyítja, hogy megjelentek előtte egyrészt Prybych-i Baxych ”dictus” Györgynek a fiai: Mihály és Milós a saját és tetvéreik: György, Pál és Péter nevében, másrészt Syhembergh-i Syhemberger Miklós, szintén a saját és összes rokonai nevében, és bejelentették, hogy jóllehet köztük pereskedés folyt a Baxych-fiak birtokainak és birtokrészeinek Syhemberger Miklós részéről való elfoglalása miatt és más károk meg hatalmaskodások miatt, mégis Ulricusnak, Cilia, Ortemburga és Zagoria comesének és szlavon bánnak a békéltető oklevele alapján, fogott bírák közreműködésével ily megegyezésre jutottak: egymást kölcsönösen nyugtatják az összes hatalmaskodások felett és Syhemberger Miklós visszaadja Baxych Mihálynak és Miklósnak a Prybych nevü birtokukat, míg Mihály és Miklós 3 éven belül 550 arany forintot fognak neki fizetni - Szent Gáll napjától számítva úgy, hogy az első évben 200 aranyat fizetnek, százat vízkeresztkor és százat Szt. Györgykor; a következő évben ismét 200 aranyat, a nekik megfelelő időben, a harmadik évben pedig 150 aranyat az év bármely részén. A kifizetésekről Syhemberger mindíg nyugtát köteles adni. Amelyik fél nem tartaná be a megegyezést, azt Szlavonia bánja ellen fej- és jószágvesztésre ítélik. Eredeti, hártya. Függő pecsétje hiányzik, csak a kóc van meg. ZÁGRÁBI KÁPTALAN Graphics:
Language:
Kincstári levéltárból (E), MKA, Neo-regestrata acta (Q 311) 14881, in: Monasterium.net, URL </mom/HU-MNL-DLKINL/MKANRAQ311/97832/charter>, accessed at 2024-05-19+02:00
A click on the button »Show annotation« displays all annotations on the selected charter image. Afterwards you are able to click on single annotations to display their metadata. A click on »Open Image Editor« opens the paleographical editor of the Image Tool.
You are copying a text frominto your own collection. Please be aware that reusing it might infringe intellectural property rights, so please check individual licences and cite the source of your information when you publish your data
The Charter already exists in the choosen Collection
Please wait copying Charter, dialog will close at success