useridguestuseridguestuseridguestERRORuseridguestuseridguestuseridguestuseridguestuseridguest
Charter: Kállay család (Q 93) 52159
Signature: 52159
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1370-07-22
Szatmár. László, opuliai herceg, nádor által Szatmár és Ugocsa vármegyéknek Szatmár mellett 1370.évi július hó 11-én tartott közgyűlésen kállói Lászlónak fia: Mihály mester saját valamint testvére: Ubul nevében előadta, hogy Miklós fiának Istvánnak és György [dictus Bubeek] mesternek szolgái körülbelül három évvel ezelőtt, Kisasszony napja körül egyik kállói jobbágyuknak, Fábián fiának: Péternek ötszáz forint értékű javait Zanthou és Eteel (?) nevű birtokok között erőszakkal elvitték. Az említett István ezek egy részét visszaadta, mintegy 150 forint értékűt azonban visszatartott magának és eddig ígérete ellenére sem adta vissza. Az említett két vármegyének az eseményeket ismerő alispánjai, szolgabírái és esküdtjei a nádor rendeletére eskü alatt vallották, hogy István szolgái sok posztót és más egyebet vittek el Fábián fiától, Pétertől, annak a mennyiségét azonban nem ismeri. István is ígérte, hogy mindent visszaad, eddig azonban ezt nem tette meg. Papíron, hátán a nádor rányomott kisebb pecsétjével. (No. 1563.) - Regeszta forrása: Publikált regeszta: Kállay 1646. sz. OPULIAI LÁSZLÓ NÁDOR  

Eredeti
Current repository
Családi levéltárak (P szekcióból)
  • Charter on the archive's website

  • Hátlapon
      Graphics: 
      x
       
      x
      There are no annotations available for this image!
      The annotation you selected is not linked to a markup element!
      Related to:
      Content:
      Additional Description:
      A click on the button »Show annotation« displays all annotations on the selected charter image. Afterwards you are able to click on single annotations to display their metadata. A click on »Open Image Editor« opens the paleographical editor of the Image Tool.