Charter: GYKOL, Miscellanea (Q 329) 30834
Signature: 30834
Add bookmark
Edit charter (old editor)
1457-03-22, Bude Buda Pilis m
László király az erdélyi vajdákhoz vagy helyetteseikhez. Már többször írt nobili domine, relicte quondam Nicolai filii bani de Nempthy, hogy magához vévén azokat a javakat, melyek őt ura után jog szerint megilletik, a Bálványos nevű várat, amely köztudomás szerint a királyt illeti, adja át a királynak, de az úrnő különböző keresett ürügyek alatt, így hogy várandós, majd kitudódván, hogy ez sem igaz, avval állt elő, hogy azok a javak a női ágat is illetik stb, mindazokat a javakat a király, rovására magánál tartja. Minthogy azonban már Zsigmond király és később ő maga is úgy rendelkezett, hogy aki a magtalan elhalálozás folytán fennmaradt javakat a női ágra vonatkoztatja, köteles az első adandó nyolcadon a király előtt megjelenni és összes okleveleit bemutatni. Azért utasítja a címzetteket, hogy a nevezett özvegyet idézzék meg a legközelebbi Szent György nyolcadára maguk elé, hogy ott bemutassa összes oklveleit, amelyek a nevezett Bálványos várára és tartozékaira vonatkoznak és ha az úrnő nem tudja igazolni, hogy a a nevezett vár és más ottani javak a női ágat is illetik, akkor a nevezett Bálványos várát manibus fidelium nostrorum reverendissimi in Christo patris domini Stephani electi Colocensis et Bachiensis ecclesiarum canonice unitarum archprelati, cancellarii nostri ac egregii Ladislai, filii Deseu de Loconcz juttassák, nem véve figyelembe az özvegynek, vagy bárki másnak az ellenmondását. Ha pegig úgy ítélkeznének, hogy a nevezett István választott érsek ítéletükkel nem volna megelégedve, akkor az egész ügyet az összes okmányokkal egyetemben tegyék át a királyi curiába, Gara-i László nádor ítélőszéke elé, ahol bármilyen további halasztás nélkül végleges ítéletet fognak hoztni.- Aláírva: Ladislaus rex manu propria. - A szöveg alatt pecsét nyomai. LÁSZLÓ 5 KIRÁLY Current repository:
Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F)Charter on the archive's website
Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F)
Alul
Language:
Places
- Bude Buda Pilis m
Erdélyi országos kormányhatósági levéltárakból (F), GYKOL, Miscellanea (Q 329) 30834, in: Monasterium.net, URL <https://www.monasterium.net/mom/HU-MNL-DLEOKL/GYKOLMQ329/100571/charter>, accessed 2025-02-16+01:00
You are copying a text frominto your own collection. Please be aware that reusing it might infringe intellectural property rights, so please check individual licences and cite the source of your information when you publish your data
The Charter already exists in the choosen Collection
Please wait copying Charter, dialog will close at success